Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.

Moldova György
" Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz! "

2011. március 30., szerda

gondolatok innen-onnan

  1. Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi.
  2. Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember./Popper Péter/

Az életünket megváltoztató események általában nem jelentik be önmagukat

Soha senki sem számít arra, hogy kirántják a lába alól a szőnyeget; az életünket megváltoztató események általában nem jelentik be önmagukat. Az ösztönök és az intuíciók segíthetnek, küldhetnek néhány figyelmeztető jelet, de még ezek sem tudnak felkészíteni arra, hogy gyökértelennek fogod érezni magad, amikor a sors a feje tetejére állítja a világodat. Ilyenkor düh, zavar, szomorúság és frusztráció keveredik össze az emberben - valahogy úgy, mint a fehér szemcsék a hógömb belsejében. Évekig eltart, hogy leülepedjen az érzelmi por, de te eközben sem állsz le, mindent elkövetsz annak érdekében, hogy keresztülláss a viharon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése