2011. március 22., 11:58
Volt egyszer egy néni, aki magányosan éldegélt házikójában és nagyon örült, ha társaságot kapott.
Sokat időzött a kertjében,kapálgatott,rendben tartotta portáját,míg tehette.
Jó kapcsolatot ápolt szomszédjaival,hiszen régóta ismerték egymást,egymás mellett öregedtek meg.
Néha-néha átjártak beszélgetni egymáshoz.És,hogy ne kelljen az egész utcát megkerülni,a kert hátsó részénél kialakítottak egy kis átjárót.Így a hátsó utcából akadály nélkül tudtak közlekedni a néni utcájába,levágva a közeli átkötő utca távolságát.
Csakhogy ez a kis "ösvény" a néni telkének teljes hosszában húzódótt.Nem mellesleg már akkor is erre jártak az emberek,amikor nem is a nénihez mentek,egyszerűen csak így közölebb volt nekik a kijelölt cél.
Csakhogy a nénike meghalt.
A házat az örökösök eladták.
És mit ad isten MI vettük meg ezt a házat!
Kinézek a kertbe és mit látok:biciklit toló bácsi keresztül az udvaromon jön, köszön majd ki jól végezte dolgát kinyitja az utca ajtónkat és távozik.
Eltelik pár nap,egy nő nyitja a kapunkat és átsiet az udvarunkon,hátsó kerbe el.
És mi történt,mikor le mertem a saját kertem hátsó részét kerítéssel zárni?????
Hát mindenki kikérte magának, hogy ezt hogy mertük megtenni!!!
Itt senki sem ismeri a magáterület fogalmát???
Azóta mindegyik megtanult elsétálni 200m-rel odébb és már nem átjáróház az udvarunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése