Sokszor érzem úgy, hogy mennem kell.Az idő múlásával egyre kevesebb a lehetőségem rá.
Fiatal lányként össze-vissza jártam az országot.Persze ehhez kellett egy jó gyors motor is.Ha nem volt motor, volt autó.Alkalmazkodni sem kellett senkihez.
Azt hittem ,hogy a biztos anyagi háttér melett ugyanúgy fog ez működni a családdal is.
Igyekszem nem befásulni, de sajnos egyre kevesebb az időm az ön megvalósításra, a természet csodáinak fellelésére.
Olyan az életem,mint egy film,amit naponta újra és újra lejátszanak.
Néha új fejezet is beleszövődik, de általában ugyanaz a monotonitás jellemzi az életünket.
Mondhatnánk megalkuvásnak , de nevezhetjük kompromisszumnak is.
Minden relatív.
Nem panasz,én ezt választottam.
Reggel vita a gyerekkel,munkahely,hazafelé bolt,főzés,egy kis pakolászás a rumliban otthon,vacsora,fürdés vita a gyerekkal,alvás....
Ez az élet rendje-mondják a "nagyok".
Szerintem meg az az élet rendje,ahogy élünk.Aki be akar fordulni,az be is fog.Depresszió,élni nem akarás a jellemző.Mindenkiben csak a szálkát keresni...az is fárasztó egy idő után.
Legszívesebben beülnék az autóba a gyermekemmel és a párommal,aztán meg sem állnék egy gyönyörű tisztásig-amely egy tiszta,de vadregényes erdő közepén van.
Élvezném a madarak csicsergését egy hűs patak vize mellett.Egy (hm...2 ..)elemózsiás kosárral,szép kék-fehér kockás terítő mellett csak feküdnénk és csodálnánk a természet egyszerű,mégis lenyűgöző szépségét.
De sajnos az idő kevés,rohanni kell haza.
Úgyhogy visszahúzom magam a földre és hazafelé menet beugrok a boltba,ma apukám főz marhapörit,otthon főzök ki tésztát hozzá.Egy kis pakolászás a rumliban otthon,vacsora,fürdés vita a gyerekkel,és következik az az alvás....
Majd egyszer.....megyünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése