Csak a szemem nézd, érezd ahogy éget,
talán, majd egyszer lesznek még miértek,
de most csak a fényt lásd, a lágy villanást,
s engedd, hogy lényed átjárja a varázs.
Mert a sötétből ránk zuhan a hajnal,
és nyugalmunkra tör forrón, robajjal -
álmok hamuvá égnek a vágyakon,
de most még párnámba téved sóhajom.
Bőröd majd takarja szomjazó bőröm,
s addig a szavaid ékszerként őrzöm -
de ma ne érints még, csak a szemem nézd,
és a gyomrodban érezd a remegést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése